Prémium futónaptár

Futónaptár Facebook

Futóverseny kereső

Futónaptár havi bontás

Futás info

futónaptár
vége2023. november 18. (szo)6 / 11 / 16 / 26kmZsámbékTovábbi infoCímke , , ,

A futás részletei

Hagyományosan az Évadzáró rendezvénnyel zárjuk az éves eseményeinket. Idén november 18-án (szombaton) várunk Titeket egy kellemes túrára, sétára, illetve futásra – mielőtt megkezdjük a sötét téli időszakot.
A túra most is Ötpróba pontszerző állomás lett, így már az év elején tudtok pontokat szerezni az ajándékokért vagy a sorsoláshoz.
NEVEZÉSI IDŐSZAK:
2023.09.11 – 2023.11.16
– Amennyiben elérjük a tervezett létszámkorlátot, akkor hamarabb lezárjuk a nevezést.
– Amennyiben létszámkorlátozó intézkedést vezetnek be, akkor időbeli sorrendben fogjuk elfogadni a nevezéseket. Az esetleges létszámlimit feletti nevezések befizetéseit pedig a nevezésnél megadott feltételek szerint kezeljük (visszautaljuk vagy beszámítjuk másik rendezvényünkbe -- ahogy választjátok majd).
– Amennyiben a külső körülmények megkívánják, akkor fenntartjuk a jogot az útvonalak és a távok módosítására, amennyiben szükséges, akkor a törlésre is. (Eddigi életünkben az időjárás miatt fordult már elő, hogy szükségessé vált az egyik útvonal törlésére).
HELYSZÍN:
Zsámbék, Piac köz 8. Zsámbéki Premontrei Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium
TÁVOK:
Túra: 6km, 11km, 16km, 26km
Terepfutás: 6km, 11km, 16km, 26km
RAJT:
Indulás egyénileg az alábbi idősávokban:
6km: 7:30 - 12:00
11km: 7:30 – 12:00
16km: 7:30 – 11:30
26km: 7:30 – 9:30
PÁLYAZÁRÁS:
Az utolsó indulót követően kb. egy órával elindulnak a pályabontó munkások. Az esemény központjában 15:30-kor kezdünk el bontani.
EGYÉB FONTOS INFORMÁCIÓK:
– Az elmúlt néhány túrán azt tapasztaltuk, hogy az online nevezés volt az egyik legnagyobb támogatója a zökkenőmentes indításoknak, így javasoljuk az online előnevezést. Természetesen lesz lehetőség helyszíni nevezésre is, amennyiben nem érjük el előnevezésben a kapacitásaink határát.
- Kérjük, hogy hozzatok magatokkal kulacsot vagy poharat, mert abba tudunk majd frissítőt adni
NEVEZÉSI DÍJ:
Online előnevezés:
6km: Felnőtt, Diák és Nyugdíjas 2000Ft
11km / 16km:
Felnőtt 2900Ft
Diák és Nyugdíjas 2500Ft
26km:
Felnőtt 3100Ft
Diák és Nyugdíjas: 2800Ft
Helyszíni nevezés:
6km: 2500Ft
11km / 16km: 3000Ft
26km: 3300Ft
PÁLYAJELÖLÉS:
- Az útvonal nagyobb részben turistaútvonalon fog vezetni, melyen a szokásaink szerint jelzőszalagozással fogjuk még egyértelműbbé tenni a pályát.
- Ellenőrzőpontokat fogunk elhelyezni mindegyik útvonalon, ahol az áthaladást igazolni szükséges ( az igazolás kialakítása folyamatban van).
- Az ellenőrzőpontok kínálata változó és a túra előtti napokban küldött információs anyagban részletezzük, hogy tudjatok tervezni. Szeretnénk tartani a nálunk megszokott felhozatalt, azonban annyi változás történik mostanában, hogy érhet bennünket olyan meglepetés, ami ebbe beleszólhat (pl. a rezsiárak miatt időszakosan bezár valamelyik szolgáltatónk).
NEVEZÉSI OLDAL:
Az alábbi címen találtok még információt és itt lesz majd elérhető az online előnevezés is:
https://www.zsambekfutas.hu/teli-tura/

Megosztás