Prémium futónaptár

Futónaptár Facebook

Futóverseny kereső

Futónaptár havi bontás

Futás info

futónaptár
vége2023. október 21. (szo)15 / 35kmHangonyTovábbi infoCímke , , , , ,

A futás részletei

A Hangony völgye Trail rövidebb és hosszabb távja egyedülálló lehetőséget kínál a környék természeti szépségeinek felfedezésére és történetének megismerésére a fizikai
és a mentális határok tesztelése mellett. A verseny útvonala nehezen megközelíthető,
ember által ritkán járt helyekre vezeti a résztvevőket, ahol a lenyűgöző panoráma mellett
erdei patakokkal, békés völgyekkel, rétekkel találkozva, vár- és kolostorromokat érintve,
kihívást jelentő, valódi terepen kerülhetnek közelebb önmagukhoz. A távokat, szintidőket
és a szolgáltatásokat úgy alakítottuk ki, hogy egyaránt megtalálják helyüket a kezdő és a
tapasztalt teljesítők.
Versenyünk nem csak a futásról szól, hanem a közösség építéséről is. Ideális találkozási
közeget álmodtunk meg a természetszeretettel, a futással, a sportos életmóddal
kapcsolatos beszélgetésekre, a barátkozásra, az élménymegosztásra, a feltöltődésre. A
verseny után együtt szurkolhatunk aszfalton futó ultrás futótársainknak és közösen
ünnepelhetjük sikereinket. Ehhez nálunk a különleges kialakítású versenyközpontban
minden adott: a helyiek vendégszeretete, kitűnő konyha, tartalmas és szórakoztató
programok, igény szerint szállásban való segítség.
Várunk mindenkit, aki szeretne ennek a kalandnak a részese lenni és ezt a
szellemiséget közösen építeni!

https://hangonyibodisrun.hu/terepfutas/
Barát-fő Kör
Ez az útvonal a rövidebb távot, ugyanakkor változatos terepet kedvelő futóknak került kialakításra. A pálya a magyar-szlovák határ mentén, ritkán járt ösvényeken halad, csodálatos panorámával. A verseny során olyan, régi időket idéző nevezetességek mellett futhattok el, mint a Birinyi vár, Pogányvár, Őz-bérc és Barát-fő, a kalandvágyókat Sárkány-lyuk és a kihívást kedvelőket meredek kaptatók és technikás lejtők várják.
Versenyünk nem lesz könnyű, de a pálya senkit sem tesz zsebre! A szintidő kedvez a lassabban teljesítőknek is és minden lehetőség adott lesz a biztonságos, élményekben gazdag futáshoz.
A pálya hossza: 15 km
Szintemelkedés: 405 m
Lejtés: 404 m
Frissítés: 8 km-nél
Szintidő: 3 óra
Hangonyi-tó Kör
A verseny hosszabb távja, amely felöleli a rövidebb táv első szakaszát is. A pálya kezdetben a magyar-szlovák határ mentén, ritkán járt ösvényeken halad, csodálatos panorámával, Birinyi vár, Pogányvár, Őz-bérc, Barát-fő és Sárkány-lyuk mentén. Az útvonal különlegessége, hogy a Nagy-Golotka hegy ösvényeit követően a Hangonyi völgyet a Partizánúton átszelve elvisz a déli hegyek vadregényes erdőibe és a Vermes-patak völgyébe is, majd az István-kutat érintve megkerüli a környék legnagyobb tavaként ismert Hangonyi tavat. A hosszabb táv kihívásokkal teli, változatos terepen halad át, de megéri a fáradságot! A szintidő kedvez a lassabban teljesítőknek is, a három frissítőpont mellett pedig minden lehetőség adott lesz a biztonságos, élményekben gazdag futáshoz.
A pálya hossza: 35 km
Szintemelkedés: 800 m
Lejtés: 801 m
Frissítés: 8 km-nél, 16 km- nél, 26 km-nél
Szintidő: 6 óra 30 perc
Részletek:
https://hangonyibodisrun.hu/terepfutas/

Megosztás