Futás motiváció

futás motiváció

Futóverseny gyorskereső

Futónaptár havi bontásban

Futónaptár a Facebook-on

Futás info

futónaptár
vége2019. november 10. (vas), 05:001 / 2 / 4 / 6 / 12óBékéscsabaTovábbi infoCímke , ,

A futás részletei

Békéscsabán nagy hagyománya van az ultrafutásnak, több sikeres hosszútávfutó innen indult, vagy itt versenyzett. Bogár János, Győri Ferenc, Vozár Attila, Zahorán János és még sorolhatnám. Ez a verseny róluk is szól, és tiszteleg a hagyomány előtt.
A Pörögnek a körök már 7. alkalommal kerül megrendezésre és persze nem csupán a hosszútávfutókat várjuk szeretettel, hanem minden mozdulni vágyót!

AZ ESEMÉNY CÉLJA:

A "Pörögnek a körök Békéscsabán" esemény célja, hogy lehetőséget adjon azoknak az amatőr futóknak, akik szeretnék magukat kipróbálni hosszabb távokon. Ugyanakkor a rövidebb távokon, van lehetőség belekóstolni az olyan futásokba, ahol nem egy megadott távot kell minél hamarabb teljesíteni, hanem egy adott idő alatt, a lehető leghosszabb távot lefutni.
A futás után szeretettel várunk minden versenyzőt egy kis lazításra az Árpád fürdőben, ahol uszoda, termálvizes medence,szauna, gőz, pezsgőfürdő áll minden résztvevő rendelkezésére (belépés a rajtszám felmutatásával).

AZ ESEMÉNY HELYE, VERSENY KÖZPONT:

Árpád gyógy- és strandfürdő Békéscsaba Árpád sor 3. (nyári főbejárat)

AZ ESEMÉNY LEÍRÁSA

Az esemény helyszíne a békéscsabai Árpád fürdő, Árpád sor 3, és környéke. Az eseményközpont a nyári főbejárat előtti részen és a fürdő előterében lesz kialakítva. A frissítésre a kinti területen lesz lehetőség.
1, 2, 4, 6, 12 órás távokon van lehetőség indulni , és ezen idők alatt lefutott távok számítanak a teljesített távnak.
A futás egy 1092 méteres körpályán lesz lebonyolítva, így minden körben van lehetőség frissíteni, ami hosszabb távoknál szükségszerű.

A futások a lentebb kiírt időpontban indulnak a kijelölt körpályán, amelyet a chipes időmérő és kör számláló rendszer rögzít. Ha letelt az adott idő, dudaszó jelzi és akkor meg kell állni ahol éppen a futó tart. A résztávot lemérjük és ez hozzá lesz adva az egész körök távolságához.

AZ ESEMÉNY PROGRAMJA:

5:00-11:30 Rajtszám átvétel (a rajtszám átvétel folyamatos, de minden táv rajtja előtt legalább 15 perccel át kell venni a rajtszámot).
06:00 A 12 órás futás rajtja.
08:00 Az 1 órás és a 2 órás futás rajtja.
10:30 Az 1 órás futás eredményhirdetése.
11:30 A 2 órás futás eredményhirdetése.
12:00 A 4 órás és a 6 órás futás rajtja.
17:00 A 4 órás futás eredményhirdetése.
19:00 A 6 órás és a 12 órás futás eredményhirdetése.

A FUTÁS ÚTVONALA:
Szeretet kör:
Egy kör hossza: 1092 m.
Árpád fürdő főbejárat- Árpád sor- Bajza utca- Felső Körös sor- Degré utca- Árpád sor.
http://www.futoterkep.hu/futas/SZERETET_KOR_BEKESCSABA_8b1gu76/

Az útvonal nincs biztosítva, minden futó köteles betartani a KRESZ általános szabályait.

IDŐMÉRÉS, A RAJTSZÁM ELHELYEZÉSE:

Az időmérés, az eddigieknél egy korszerűbb chipes rendszerrel történik, minden megtett kört rögzít a rendszer, a futás végén a megtett körök száma és töredék kör távolsága adja a végeredményt.
A rajtszámot elől kell elhelyezni derék vagy mell magasságban, semmiképpen nem oldalt vagy hátul.

TÁVOK ÉS NEVEZÉSI DÍJAK:

A versenyre maximum 200 nevezést tudunk fogadni!

1 órás futás: 2019.05.31-ig 3500 Ft/fő
2019.06.01-08.31-ig 4000 Ft/fő
2019.09.01-10.31-ig 4500 Ft/fő

2 órás futás: 2019.05.31-ig 4500 Ft/fő
2019.06.01-08.31-ig 5500 Ft/fő
2019.09.01-10.31-ig 6000 Ft/fő

4 órás futás: 2019.05.31-ig 4500 Ft/fő
2019.06.01-08.31-ig 5500 Ft/fő
2019.09.01-10.31-ig 6000 Ft/fő

6 órás futás: 2019.05.31-ig 5500 Ft/fő
2019.06.01-08.31-ig 6500 Ft/fő
2019.09.01-10.31-ig 7000 Ft/fő

12 órás futás: 2019.05.31-ig 6000 Ft/fő
2019.06.01-08.31-ig 7000 Ft/fő
2019.09.01-10.31-ig 8000 Ft/fő

HELYSZÍNI NEVEZÉS:

Korlátozott számban lehetséges a helyszínen is nevezni az 1,2,4 és 6 órás távon 8000 Ft/fő egységáron. 12 órás távon 10.000 Ff/fő áron.

ONLINE NEVEZÉS:

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2019. OKTÓBER 31 ÉJFÉL.

A nevezés az alábbi űrlapon lehetséges, annak kitöltésével:

https://goo.gl/forms/TZGf2M3S8PKlEmpw2

A NEVEZÉSI DÍJ TARTALMAZZA:

- chipes rajtszám
- időmérés
- frissítés
- egyedi befutóérem
- rajtcsomag
-1db fürdőbelépő az Árpád fürdőbe (uszoda, szauna, gőz,
pezsgőfürdő, termál medence használattal)
- igény szerint frissítő, lazító masszázs
- egészségügyi sürgősségi ellátás

A nevezés a díj beérkezés után lesz érvényes.

A nevezési díjat a következő számlaszámra kérjük utalni: Budapest Bank, Maradj Lendületben! Sportegyesület, 10102615-06824200-01005000
A megjegyzés rovatba kérjük beírni a nevezett nevét, a választott távot. Az utalást, befizetést a nevezést követően 3 munkanapon belül kérjük teljesíteni! Nevezési díjat nem térítünk vissza, lemondás esetén felhasználható egy következő versenyre.

DÍJAZÁS:

Minden befutó kap egy egyedi tervezésű befutóérmet. Távonként és nemenként az első három befutó, helyezett serleget, korosztályban, távonként, nemenként az első három beérkező oklevet kap.

FRISSÍTÉS:

A frissítő asztalon lesz, mentes víz, meleg tea, hipotóniás ital, banán, alma, édes- sós keksz, zsíros kenyér, szőlőcukor, mazsola, kóla.

Az Árpád fürdőben lesz lehetőség a mosdó használatára, illetve átöltözni, tusolni.
Itt vehető igénybe a ruhatár is.
Belépés a fürdőbe a rajtszám felmutatásával lehetséges.

FELELŐSSÉG:

A rajtszám átvételénél aláírom és tudomásul veszem az alábbiakat.

Kijelentem, hogy az eseményen saját felelősségemre veszek részt, felelős vagyok saját egészségi, fizikai állapotomnak a részvételre való alkalmasságáért. Kötelezettséget vállalok arra, hogy az eseményre vonatkozó valamennyi sportszabályt és előírást betartom, sportemberhez méltó magatartással veszek részt az eseményen, saját és sporttársaim testi épségét óvom. Hozzájárulok, hogy a rólam készült fotókat, videókat a szervező szabadon felhasználhatja, promóciós célokra és közzéteheti weboldalain, közösségi felületein.

Adatkezelési tájékoztató: http://maradjlenduletben.hu/adatkezelesi-tajekoztato/

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRNAK A BÉKÉSCSABAI FUTÓNAGYKÖVETEK, A MARADJ LENDÜLETBEN! SPORTEGYESÜLET ÉS A “NYITOTT SZEMMEL” KÖZHASZNÚ EGYESÜLET.

A SZERVEZŐK A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

A VERSENY EREDMÉNYÉVEL KAPCSOLATOS ÉSZREVÉTELEKET, ÓVÁST CSAK A VERSENY NAPJÁN 2019 NOVEMBER 10-ÉN 24 ÓRÁIG TUDUNK ELFOGADNI, AZ ALÁBBI E-MAIL CÍMEN: MARADJLENDULETBEN@GMAIL.COM.

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük