Prémium futónaptár

Futónaptár Facebook

Futóverseny kereső

Futónaptár havi bontás

Futás info

futónaptár
vége2017. november 11. (szo), 09:00nincs adatKelenvölgyTovábbi infoCímke , , ,

A futás részletei

A Kerület Napjához kötődő Városrészek Közötti Futást hagyományosan Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezi meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. november 11-én szombaton.

A rendezvényre érkező családok 9 órától tudnak nevezni az Újbudai Sportcentrum műfüves sátrában. A regisztrációra és a rajtszámok átvételére 10 óra 30 percig van csak lehetőség annak érdekében, hogy mindenki időben el tudja foglalni a helyét a rajtvonalnál. A közös zenés bemelegítést követően az óvodások örömfutásával kezdődik a program. A szülők a pálya melletti zöld füves területen kísérhetik a piciket. A hagyományokhoz híven 11 óra 11 perckor dördül el ünnepélyes keretek között a rajtpisztoly és elindulnak a különböző korosztályoknak kiírt versenyek. A diákok nem csak magukért, hanem a sulijukért is futnak a tömegesítési verseny keretében. Azok az iskolák, amelynek a tanulói a legmagasabb létszámmal vesznek rész a Városrészek Közötti Futáson külön díjazásban részesülnek. A különböző korosztályok versenyeit a Válassz Sportot Újbudán 60 felett versenysorozat nevezői zárják. Az eredményhirdetésre 13.30-kor kerül sor. Az első 50 befutó kap ajándékot korosztályonként, és az első három helyezett vehet át értékes díjakat.

Annak érdekében, hogy a nevezés gördülékenyen menjen és minél kevesebbet kelljen sorban állni a helyszínen, érdemes előregisztrálni az alábbi linken:https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeQbcI_OvV9yg6SoR41bMBP5IB0BuxJ8myeBrl9ZtvbMN6vtg/viewform?c=0&w=1
a versenyt megelőző csütörtök délig, azaz november 09-én 12 óráig.

Megosztás