Futás motiváció

futás motiváció

Futóverseny gyorskereső

Futónaptár havi bontásban

Futónaptár a Facebook-on

Futás info

futónaptár
vége2017. január 29. (vas), 10:005 / 10 / 25 / 50kmMezőberényTovábbi infoCímke , , , ,

A futás részletei

A Yours Truly egy nemzetközi verseny, avagy másik megközelítésből egy nemzetközi felhívás egy nagy közös futásra, melynek saját honlapja is van.. Egy finn kezdeményezés: az év leghidegebb időszakában, januárban és februárban egy-egy adott nap nulla órájától 24 óráig. Ha reggel nyolckor futsz egy kilométert, majd délután kettőkor is egyet, akkor az időd 6 óra pár perc lesz, a megtett kilométer pedig kettő. Ezt aztán küldd el Sepponak (ez a link csak vasárnaptól él majd), az egész kiötlőjének: hol, mennyit és mennyi idő alatt futottál. Küldhetsz képet is, ha akarsz. Ez majd megjelenik az ő honlapján, s nem sokkal később vígan böngészhetsz, hogy a világ melyik táján kit győztél le az eredményeddel - már ha versenynek fogod fel a dolgot. De igazából buli az egész, hiszen a bizalmon alapul: magadnak méred, s aztán olyan adatokat küldesz el, amilyeneket csak akarsz. Két kiemelt táv van, ami külön táblázatban jelenik majd meg: 25 és 50 kilométer. De, Mezőberényben 5 és 10km-t is lehet,mivel a lényeg tényleg csak a fun run-on van, ez az egész leginkább arra jó, hogy a világ minden táján megmozgasson mindenkit, akihez csak elér . A kiírás értelmében fussunk bárhol ahol kedvünk van, a lényeg a FUTÁS...és ezzel máris részesei leszünk ennek a virtuális versenynek illetve megmozdulásnak!
Erre hívlak el titeket...s remélem Ti is hívtok, buzdítotok ezen a napon futásra másokat is! A közös indulás előtt egy nagy csoportképpel kezdünk, illetve egy listára felírjuk majd, ki-hány kilométert fut, és ezt fogom összesíteni! Meglátjuk, aznap hány km-t futunk össze Mezőberényben! Igazi csapatmunka lesz!

FONTOS: ez nem verseny, nincs nevezési díj, nincs profi szervezés, se kötelezően lefutott km se...."csupán" lelkes futók generálta közös örömfutás-edzés! Természetesen frissítés lesz,de ez még tervezés alatt! :)

Megosztás